Fenék - Héjplasztika

Publikálva: Pauer Gyula műveinek jegyzéke, Műcsarnok, Budapest, 2005. 22. o. Szjsz313 Pauer Gyula (1941-2012): Héjplasztikák
Pauer Gyula a közelmúlt magyar szobrászatának egyik legnagyobb alakja az 1980-as évek elején, a Torinói lepel kapcsán kezdett el foglalkozni a test lenyomata alapján létrehozott plasztika kérdéskörével. Miként lehet az emberi testet a lepellel kapcsolatba hozni, és hogyan készíthető el a lenyomat alapján a plasztika? Ezen kérdések mentén jutott el az évszázadok óta ismert és alkalmazott gipsz-minta készítés módszeréig. A művész saját elmondása szerint ez „Olyan, mint a kozmetikai szalonban a maszk. Az előre bekrémezett bőrre egy tojáshéj vékonyságú gipszes gézréteg kerül fel.” A gipsz megszilárdulásával a negatív minta a modell bőréről megszilárdulva, mintegy héjként kerül leválasztásra. A negatív gipszminta alapján elkészíthető a modell formájának legapróbb részletekig pontos mása akár bronzból, akár műgyantából.
Az itt kiállított két héjplasztika a „Szépségakció” nevű projekthez kapcsolódik, amit Pauer az 1985-ben megrendezésre kerülő magyarországi szépségkirálynő választás szobrászati dokumentálására talált ki. Ennek keretében az országos rangú, és ilyen minőségében a szocialista Magyarországon elsőként megrendezésre kerülő eseményt Pauer szobrászati eszközökkel tervezte dokumentálni, oly módon, hogy a szépségkirálynő-jelöltek testéről gipszmintákat vesz, majd ennek alapján a nyertes modellről bronz öntvényt készít. Ez a típusú dokumentarista szobrászat Pauer művészetről vallott felfogását tükrözi; miszerint a művész és a művészet a társadalmi valóságra reflektáló, azt leleplező és alakító tényező. Pauer akciója a szocialista országban egyedülálló, országos szenzációt gerjesztő szépségkirálynő választás botrányos, majd később tragédiával végződő történetének részévé vált. Az eredeti tervek szerint Pauer projektjének célja az események dokumentálása lett volna (események „lenyomata”), de időközben a művészi munkafolyamatokat dokumentáló fotósorozat erotikus kontextusban látott napvilágot egy német magazinban, Macht euch frei, Genossinnen! (Szabadítsátok fel magatokat elvtársnők!) címen. A botrányos cikk nem csak a szépségkirálynő jelölteket, de az egész magyar közvéleményt felháborította. Pauer munkája így már nem csak a szűk avantgárd nyilvánosság előtt, de országosan is ismertté vált, ennek következtében sajnos negatív felhanggal. A művészt sokan vádolták a lányok megrontásával, de egyéb, ennél durvább vádakat is kapott. A mindössze 17 éves szépségkirálynő, Molnár Csilla Andrea 1986 májusában az öngyilkosságba menekült, amely Pauer munkáját új kontextusba helyezte; „Ekkor tűnt fel igazán, hogy a lányról még életben készült szobor síremlék benyomását kelti, s mint ilyen, szimbólumává vált annak, hogy e szépségkirálynő-választáson a Szépség meghalt”.
1985-1989 között Pauer nem csupán egészalakos, hanem a test egy-egy részletéről is készített lenyomatokat. Ezek összefoglaló műfaji elnevezése a héjplasztika lett: „a modell első és hátsó oldalát is megörökítő negatív gipszformákat Pauer nem magszerű, tömör, pozitív öntvények készítéséhez alkalmas átmeneti formáknak fogta fel. A pozitív nem a negatív formafelek burokká való összeillesztése után készült, hanem a résznegatívokról készült pozitív lenyomatokat Pauer utólag illesztette össze, hangsúlyozva az illeszkedések esetlegességeit, réseit, hiányait is.”
Az aukción látható mindkét darab a héjplasztikák sorozatba illeszkedik. A művek értelmezése harminc év távlatából igen gazdag képet mutat: láthatjuk bennük a nyolcvanas évek szépségideáljának a lenyomatait, a szocializmusból a kapitalizmus piaci viszonyai felé tartó, ellentmondásos kor társadalmi változásainak dokumentumait, a szobrász állásfoglalását és mindezzel együtt egy tragikus sorú lány emlékét. És azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ebben az esetben a művek nem csak korképek, hanem az események alakítói is egyben, azaz minden szempontból „korszakalkotó” műalkotások.

Minden idézet Szőke Annamária: Szépségakció és szépségminták, in: Pauer, Műcsarnok kiállítási katalógus, szerk.: Szőke Annamária és Beke László, Művészettörténeti Kutatóintézet Budapest, 2005. című tanulmányából származik.
További hivatkozások: Dér András és Hartai László „Szépleányok” c. dokumentumfilje, 50. perctől http://film.indavideo.hu/video/f_szepleanyok