Csíkmindszenti részlet, 1910-1914 között

j.j.l.: Nagy István

feltehetően kiállítva:
* Teplánszky Sándor, Nagy István, Gedő Lipót gyűjteményes kiállítása, Budapest, Művészház, 1914. április.

felhasznált irodalom:
* Murádin Jenő: Nagy István, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1984.
* Lóránth László – Sümegi György: Nagy István, Csíszereda, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, 2007.

"Vannak még nálunk művészi tehetségek, kik csendben fejlődnek és az érés idejét szerény visszavonultságban várják be. Nagy István apró házcsoportjain, kis erdélyi házacskáin meglátszik, hogy nincsenek azok otthon, kényelmes műteremben ánzixkártyáról másolva és csak úgy találomra színesen mázolva, hanem künn, a természetben alkotta meg őket. Ezért van az ő erőteljes székely falurészleteinek egyéni tónusa, levegője, ezért lehelik fönségesen zordon hegyi tájképei a nagy magánosság hangulatát." – értesülhetett a Csíki Lapok olvasója 1914-ben, amennyiben érdeklődött a honi festészet, közelebbről Nagy István művészete iránt. S bár korábban szűkebb pátriájában már bemutatkozott, így Csíkszeredán, Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön már korábban voltak kiállításai, de a budapesti közönség 1914-ben találkozhatott először művészetével. Nagy István ekkor az első világháborút megelőző évtized legprogresszívebb budapesti kiállítóhelyén, a Rózsa Miklós vezette Művészházban mutatta be legfrissebb munkáit. A Művészház palotája első két termének falaira százhúsz alkotása került ki, melynek egyharmada olajfestmény volt.
Nagy Istvántól az első olajjal festett tájképek 1900-ból ismertek. Az utolsó olajképeit az 1920-as évek legelején alkotta, ezt követően már kizárólag pasztellel és szénnel dolgozott. A most aukcióra kerülő falusi tájrészlet egy jól behatárolható műcsoport része. Ezek a többnyire és nagyjából 50x70 centiméter nagyságú, fekvő formátumú, vastag kartonlemezre, olajjal festett tájképek 1911 körül jelentek meg az életműben, de 1914-ből ismerjük a legtöbb darabot. Úgy tűnik, ebben a néhány évben Nagy István szívesen alkalmazta ezt a méretet és formátumot, amikor szülőfaluját Csíkmindszentet, vagy annak környékét örökítette meg. Ezek a vastagon, pasztózusan festett képek a nehéz, zsíros olajfestékkel való művészi birkózás gyönyörű eredményeit mutatják. Nagy István láthatóan a festés érzéki gyönyörének minden cseppjét kiélvezte, amikor ezeket a képeit alkotta. Pár évvel korábban, Párizsban járva ismerkedett meg a francia posztimpresszionista nagymesterek, Cézanne, Gauguin és Van Gogh műveivel. "Múzeumokban Rembrandtot csodálta, és Van Gogh művészete előtt hajolt meg bámulattal. Ha ideáljai felől nagyon megvallatták, Nagy István mindig őket emlegette – élete nagy példáiként." – írta monográfusa, Murádin Jenő. Az 1911–1914 közötti csíkmindszenti sorozat egyik forrása és ihletője egyértelműen Van Gogh volt. Amint a tragikus sorsú holland, úgy a székely mester is remek érzékkel rendelkezett, hogy a természet szűkebb képkivágatba való sűrítésével nyomatékosítsa mondanivalóját. Nagy István művészete ekkor, az első nagy világégés küszöbére érve teljesedett ki először, 1914 első felében jutott el első művészi korszakának csúcsára.
"Nagynak fogalma sincs azokról a művészeti hitvallásokról és viaskodásokról, amelyekben a nagyvárosi piktorok java erejüket és tehetségüket elfecsérelik, ő csak fest latolgatás és ravaszkodás nélkül. Festi amit lát, ami tetszik neki és úgy festi, amint saját magának s nem pedig amint az az éppen uralmon lévő irányzatnak tetszik." – írta a Divat Ujság névtelen szerzője, az 1914-es budapesti kiállítás kapcsán. A legszebb viszont az ebben a dologban, hogy Nagy István valóban velejéig őszinte, őserejű művészete az "uralmon lévő irányzatnak", azaz a modern festészet akkori leghaladóbb élgárdájának igencsak tetszett. Ha másként lett volna, akkor nem a korai modernizmus fellegváraként ismert Művészház vállalkozik a festő hatalmas kollekciójának bemutatására. A markáns és erőteljes anyag hatalmas sikert aratott. Az Ujság kritikusa szerint: "Témáinak legnagyobb részét otthon, Erdélyben gyűjtögeti kiváló érzékkel. A nyilvánosság levegője bizonyára csak használni fog Nagy István fejlődésének." Így történt.

Rum Attila